A műtét

2013 december 30. | Szerző: Bosszantó skorpió |

Mikor júniusban a profeszor úr mondta hogy a műtétemre szeptember körül kerülhet csak sor, természetesen én már a nyáron elmondtam a munkahelyemen hogy számítsanak rá. Hogy amikor én megkapom a telefonhívást, akkor mennem kell.

Természetesen azért reménykedtem hogy nem úgy hívnak fel, hogy Jó napot! Holnap várjuk a klinikánkon……

Nem így történt, csak majdnem…. Szeptember közepe volt, még semmi. Anyu is már ideges volt, hogy hát azt mondták szeptember…. Mondom jól van anyukám, annyit mondtak hogy szeptembernél előbb nem. De azért reménykedtünk hogy nagyon nem is csúszik, nehogy a havas, fagyos télbe belecsússzunk, olyankor 4 órákat autókázni nem túl kellemes. Előző évről megtapasztaltuk, sőt, márciusban az MR-vizsgálat idején, pont a hosszú hétvégén ott is ragadtunk szép Pécs városában. 🙂

Október elején csörrent meg a telefonom, keddi napon hogy jövő héten hétfőn várnak, de jó lenne ha a pacemakeremről egy friss kontroll-vizsgálati papírt vinnék és azt még itthon elintézném. Úgyhogy volt 4 nap rohanásunk. Persze elvileg nálunk is időpontot kell kérni a kórházban a vizsgálatra (talán decemberre kaptam volna…), de elmagyaráztuk a helyzetet, erre való tekintettel másnap fogadtak. Ekkor állapította meg a doktor úr hogy igazából majd’ egy éve megvan, de igazából nem is működött…..

Mindegy, papír megvan, hétfőn irány Pécs.  Mikor odaértünk egész “nyugis” nap volt az idegsebészeti klinikán, de mintha meghoztam volna szegényeknek a munkát, ott olyan nyüzsgés lett…. Sürgősségi betegek, stb. A műtétemet többször elhalasztották, ennek ellenére hálás vagyok az orvosaimnak. Emberfeletti munkát végeznek. Kezelőorvosom, dr. Horváth Zsolt adjunktus úr még hétvégén, “szolgálaton kívül” is bejött megnézni a betegeit, holott két kórházban dolgozik egyszerre. Prof. dr. Dóczi Tamás igazgató úr, akivel együtt végezték a műtétemet, szintén bejött hozzám – tengernyi orvosi és igazgatói teendője mellett – hétvégén is, hogy hogy érzem magam.

Hát a műtét nem volt egy railjet, 5 órán át tartott, bár én még utána is sokáig aludtam. Sok mindent csak anyu mesélt el. Szerencsére az orvosoknak nem jött be minden, amit jósoltak. Mondták, hogy mivel olyan részen műtenek, ahol a másodlagos beszédközpont van, lehetséges hogy pár napig nem fogok tudni beszélni, de ez visszatér magától. És ha így is lesz, addig nem engednek haza, míg ez helyre nem áll. Délután egy órától kb. hat óráig tartott a műtét. Anyu strázsált az intenzív osztály ajtajánál, hogy mikor jöhet be hozzám.

Nemsokkal 6 óra után beengedték, én nagyon kába voltam, csak nyöszörögtem. Már ki akarták zavarni, hiszen olyankor már nincs látogatás. Este 8-kor szóltak neki hogy most már menjen haza. Anyu meg mondta hogy addig innen el nem megyek, amig a lányom meg nem szólal. Hogy tudjam, tud-e beszélni vagy sem. Állítólag az altatóorvos odajött az ágyamhoz és megkérdezte: hogy van? Én csak annyit nyöszörögtem: nem jól. Anyunak mondjuk ennyi elég volt, hogy megtudja, tudok beszélni. De ezzel a mozdulattal az orvos odafordult anyuhoz: na látja, minden rendben, viszlát. 🙂

Másnap mikor már felébredtem, kaptam egy kis vizet, voltak nálam orvosok, kérdezgettek, szóval addigra már én is tudtam magamról hogy  “jé tudok beszélni, de jó”. Anyu bejött és közöltem vele, hogy nincs szerencséd, nem rontották el a beszélőmet…. (Mert néha megjegyzi hogy sokat tudom “csicseregni”. Én meg mondtam neki akkor a műtét után örülhet ha nem tudok majd beszélni, akkor majd ő beszél én meg hallgatok.)

A műtét utóhatásaként iszonyatos fejfájásom volt hetekig……sőt, az első hónapban végig, de mondták hogy ez természetes. 4-6 hónap múlva kontrollra kell mennem, de október közepén volt a műtét, decemberben már mentem dolgozni. Persze, fáradékony voltam az elején, meg az is vagyok most is (a gyógyszerek amúgy is ezt a hatást okozzák). De lekopogom, műtét óta semilyen rosszullétem sem volt.

A heg szinte már nem látszik, a hajam nő vissza. A frufrum alatt borotváltak, szóval tényleg nagyon aranyosak voltak, igyekeztek úgy vágni, hogy lényegében ha úgy fésülöm a hajam, nem látszik a borotválás. De azt mondom most már, ez legyen a legnagyobb bajom.

Janszky professzor úr szerint ha egy év eltelik rohammentesen, akkor már elmondható, hogy eredményes volt a műtét. És akkor lassan elkezdhetjük csökkenteni a gyógyszert. Alig várom. 🙂

És örök hála az édesanyámnak, aki nem hagyta annyiban és cipelt orvostól orvosig, mire végre foglalkozott velem valaki. Valamint a pécsi Neurológiai Klinika és az Idegsebészeti Klinika orvosainak! Köszönöm.